A helyben lévő munkalehetőségeket sokan előnyben részesítik

A legnagyobb karrier portálok komoly előnnyel rendelkeznek kisebb testvéreikkel szemben, azonban fontos, hogy azokat az előnyöket is ismerjük, amelyeket a kisebb oldalak tartogatnak számunkra. Az olyan felületek, mint az OzdAllas.hu ugyanis sokkal személyre szabottan foglalkozik látogatóival, valamint csakis azokat a hirdetéseket jelenteti meg, amelyek az adott térségben találhatóak. Ez pedig valóban komoly segítség és előny azoknak, akik ott szeretnének elhelyezkedni, ahol laknak. Ezt sokan a család miatt teszik, vagy csak éppen azért, hogy ne kelljen hosszú éveken keresztül naponta több órát is utazással tölteni. Ha pedig több olyan pozíciót is találunk a hirdetési oldalakon, amelyek felkeltették az érdeklődésünket, érdemes akár több pályázati anyagot személyre szabottan össze állítani. Hiszen így több az esélyünk arra is, hogy az önéletrajzunk kiválasztásra kerül, majd egy személyes interjú keretében további tájékoztatást kaphatunk azzal kapcsolatban, hogy pontosan milyen munkakörről is van szó.