A kiadó szoba esetén mindent pontosan tisztázzunk le a főbérlővel és a lakótársakkal is

albérlet

Ha nincs arra lehetőségünk, hogy egy egész lakást kibéreljünk, más lehetőség után kell néznünk. Ilyenkor nyújthat megoldást számunkra, egy kiadó szoba, amelynek bérleti díja és rezsije is alacsonyabb, mint egy komplett lakásé. Nagyon fontos, hogy ha egy kiadó szobát nézünk meg, tájékozódjunk a többi bérlőről is, hiszen az együttélés főleg idegenekkel, az első pár hétben igen nehéz is lehet. Ha pedig nem jövünk ki a bérlő társakkal, az meg is keserítheti az életünket. Valóban hátránya a kiadó szobának a bérlőtársak, azonban ha nem engedhetünk meg magunknak mást, akkor ez is jó megoldás lehet. Amennyiben lehetőségünk van rá, érdemesebb ismerősökkel össze beszélni, esetlegesen közösen kibérelni egy lakást, hiszen így a költségek ugyanolyan alacsonyak lesznek, azonban nem teljesen idegen emberekkel kell együtt élnünk. Fontos, hogy az ingatlannak milyen adottságaik vannak, alkalmas-e arra, hogy esetleg egyszerre több ember is lakjon benne. Amennyiben ez megvan, le kell tisztázni a bérleti feltételeket.