formats

Egy komoly rendőrségi ügy kapcsán mindig higgadtan kell gondolkodnunk, pontosan azért, mert ennek köszönhetően tudunk majd mindent pontosan úgy intézni, ahogyan arra szükség van. Nem utolsó szempont az sem, hogy mennyire nagya bűncselekmény, hiszen ha eljárás indul ellenünk, mindenképp érdemes egy profi ügyvédi csapatot is felbérelni és megbízni. Nem utolsó szempont az sem, hogy mennyi ideje tart már az eljárás, többek között azért sem, mert a bírósági ügyek igen lassú lefolyásúak. Amikor pedig az ittas járművezetés btk szerint kerül büntetésre, mindenképp komolyabb következményekkel számolhatunk. Mivel pedig az ügyvédek kapcsán sem utolsó szempont, hogy mennyibe is fog majd kerülni az adott ügy képviselete, így érdemes egy konkrét ajánlatot kérni, hiszen így minket sem érhetnek majd kellemetlen meglepetések. Természetesen az ügy bonyolultságától is függ az időtartam, de tény, hogy az ügyvédek mindent megtesznek annak érdekében, hogy mérsékelt büntetés keretében viseljük majd a következményeket.